Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Maitének be jön William Levy ?!

 

 A tehetséges mexikói színész-énekesnő bevallotta egy interjúban, mit érez a kubai szívtipró kollégája, William Levy iránt.

Maite Perroninak bejön William Levy

 

Maite Perroni 2004-ben kezdte színészi hivatását a Rebelde című sorozattal. Napról napra egyre szebb lett, és hirtelen vált sokak kedvencévé. Az igazi sikert azonban akkor ízlelhette meg igazán, amikor megkapta a Cuidado con el Ángel főszerepét a kubai szívtipró, William Levy oldalán.

A TV Notas magazin egyik kérdésére a tehetséges színésznő bevallotta, hogy mit érez kubai kollégája iránt: „Mindig volt köztünk egy nagyon nagy attrakció, mind fizikailag, mind lelkileg, valamint nagyon jó kémia működik közöttünk” – mondta Maite a riporternek, majd hozzátette: William egy nagyon jóképű férfi, és nagyon jó teste van!”

A telenovellasztár azt is elmondta, hogy közöttük mindig is szigorúan szakmai és baráti kapcsolat volt. „William és köztem soha nem történt semmi olyan, aminek nem lett volna szabad megtörténnie” – mesélte, majd kijelentette, hogy nagyon boldog jelenlegi párjával, Mane de la Parrával.


 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Abevi13

(Ribul17, 2018.06.29 11:33)

http://share.nm-pro.in/blogs/post/7803#sthash.YohcGHos.La5Mq4mu.dpbs http://social.leembe.com/blogs/post/28932 http://88.88maw.com/blogs/post/84588 http://globalnetone.com/qa/index.php?qa=5444&qa_1=price-cyproheptadine-order-online-original-cyproheptadine http://www.centros-eps.com/?option=com_k2&view=itemlist&task=user&id=730 http://ggwadvice.com//index.php?qa=34194&qa_1=falsigra-acheter-livraison-rapide-sildenafil-citrate-paypal http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/oleptro-buy-without-prescription-where-to-purchase-trazodone http://mrreevescomputerlab.com/oxwall/blogs/post/12667 http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/129104/mesalazine-500-mg-vrai-achat-sans-ordonnance-achat-mesalazine-pentasa/ https://happyhare.org/blogs/123/373/vardenafil-with-dapoxetine-order-safely-acquisto-vardenafil-wi http://www.networkwiththem.org/blogs/post/5849 http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/starlix-nateglinide-120mg-comprar-sin-receta-y-pagar-con http://se.integration-soundstrue.com/blogs/5/1087/discount-buspirone-10mg-order-online-can-i-buy-buspar-in-appr https://23bestcity.de/blogs/post/18506 http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/69247/buy-efavirenz-500mg-online/ http://www.haiwaishijie.com/13321/ursodiol-comprar-receta-precio-honduras-ursodiol-compra-receta http://www.networkwiththem.org/blogs/post/17046 http://griffithchafey.ning.com/profiles/blogs/sitios-de-confianza-para-comprar-cialis-tadalafil-sin-receta-de http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/81888/buy-progestogen-25mg-cheap/ http://laguiadelasvegas.com/afiliados/blogs/post/3698 http://southweddingdreams.com/index.php?do=/blog/71466/cheap-warfarin-1-mg-buy-online/ http://its4her.com/date/blogs/post/11414 http://myturnondemand.com/oxwall/blogs/post/260769 http://ecobeautylounge.ning.com/profiles/blogs/zyban-order-where-can-i-purchase-bupropion-cheap http://www.holidayscanada.com/blogs/89/2165/metilcobalamina-750mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-entr https://www.olliesmusic.com/blog/38139/farmacia-online-donde-comprar-prednisolona-10mg-con-mastercard/ http://webhiveteam.com/demo4_chameleon/blogs/2775/37955/order-t-fil-online-buy-t-fil-40 http://www.tennis-motion-connect.com/blogs/post/49517 http://cylindrymiarowe.pl/blogs/post/17976 http://chanakyanetstudy.com/chanakyanetstudyforum/?qa=16225&qa_1=order-daklinza-online-online-cheap-daklinza

african leagues patch fifa 15 видео

(garneusl, 2018.04.01 01:39)

Да, почти одно и то же.

---
Да, действительно. Я присоединяюсь ко всему выше сказанному. Можем пообщаться на эту тему. Здесь или в PM. fifa 15 ps3 скачать торрент, fifa 15 moddingway mod 7.5 0 скачать а также [url=http://15fifa.ru/]официальный сайт fifa[/url] скачать fts 15 mod fifa 17

kisrozvágy tulipánuca 19.

(sárközi emese , 2012.08.25 12:51)

szia máricsuj amugy hogy hinak igazábol nagyon szép vagy bárcsak én is ojan szép lenék mint te szeretlek nagyon és te vagy a leg szeb amikor szerepelsz puszika. :D

bercel tabán út 76

(rafael emília , 2012.05.17 15:18)

nagyon imádunk téged nagyon gyere le érsekvadkertre remélem csináltok uj sorozatot?